preloader

TFA-2019 Bükfürdő2019 month.Jul 03

Immáron másodszor adott otthont Vas megye a TFA HUNGARY-Bük, az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi tűzoltóversenynek. Az idén öt ország csaknem százhatvan versenyzője mérte össze kitartását és sporttudását.  Az ország legerősebb tűzoltójának viadalát június 28-án és 29-én tartották Bükön, a gyógyfürdő előtti parkolóban. A kétnapos megméretésre az ország minden részéről érkeztek tűzoltók, de a küzdelemben részt vettek lengyel, román, szlovák, cseh és német versenyzők is.
 
 
Az első és a második versenynap izzasztó feladatait a legtöbb versenyző sikeresen leküzdötte és teljesítette, mindezzel tanúbizonyságot téve arról, hogy milyen kitartás jellemzi a tűzoltókat. Ha sikerült végrehajtani a feladatot, már „csak” egy dolog maradt hátra: végérvényesen leállítani az időmérést. Volt, aki mosolygott, mások arca azonban már eltorzult a fáradtságtól, amikor a megváltást jelentő időmérőhöz értek. A verseny hangulatáról sokat elárul, hogy mindenki egységben szurkolt társáért vagy ismerőséért, aki a legjobbat hozta ki magából, hogy az övé legyen a legerősebb, legkitartóbb tűzoltónak járó díj.
 
A FER Tűzoltóság képviseletében 4 kollégánk vett részt a megmérettetésen, Pauska Krisztián, Varga Lajos, Tóth Imre és Szabó István. Kiválóan helyt álltak tűzoltóink ezen a nehéz megmérettetésen. Az eredményeket tekintve Pauska Krisztián lett az ország legerősebb létesítményi tűzoltója. A versenyen való részvétellel is sikerült tovább öregbíteni a létesítményi tűzoltók kitartását, küzdőszellemét és a FER országosan elismert jóhírét.
 
Az elért kiváló eredményhez és a tisztes helytálláshoz ezúton is gratulálunk kollégáinknak!