10 éves a FER algyői létesítményi tűzoltósága2019 month.Jul 17
2019 július 1-én ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a FER Tűzoltóság algyői egysége, amiről egy július 8-án tartott ünnepség keretében emlékeztünk meg. A rendezvényre meghívtunk minden egykori kollégát, akik munkájukkal tűzoltóságunk megalakulását és működését elősegítették.
Nagy örömünkre szolgált, hogy közel 90 fő fogadta el meghívásunkat és látogatott el hozzánk. Vendégeink voltak többek között:
- Molnár Áron, Algyő község polgármestere,
- Huszár Tibor tüo. ezredes, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettese,
- Ősz Árpád, MOL Magyarország FF és EBK vezető,
- Udvardi Sándor, a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének elnöke.
A FER Tűzoltóság Kft. vezetői, a MOL Logisztika és Kutatás Termelés helyi vezetői, valamint a jelenlegi és a volt algyői állomány tagjai.
A nagy létszám mellett is családias volt a hangulat. A rendezvény elején köszöntő beszédek hangzottak el, majd Halmos Péter, az algyői tűzoltóság alapító tűzoltó parancsnoka előadás keretében kalauzolta végig a hallgatóságot az elmúlt 10 év eseményein, melyre mindannyian büszkén tekinthettünk vissza.
Ezt követően az alábbi elismerések átadására került sor:
a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége által alapított „Létesítményi Tűzoltó Érdemérem” bronz fokozata:
- Németh Róbert
a Magyar Tűzoltó Szövetség országos választmányának határozata alapján, a tűzoltó szolgálatban eltöltött 10 éves eredményes munka elismeréséül járó szolgálati érem kitüntetések:
- Füredi Viktor,
- Szénási János,
- Balogh Gábor Antal,
- Katona Zoltán,
- Kis Márton Ervin,
- Szabó Róbert Attila,
- Bozó Mihály,
- Németh Róbert,
- Pikhart István,
- Zsifkovits Zoltán.
az „Év Tűzoltója – Algyő 2018” elismerés és jutalom
- Katona Zoltán
Ezen kívül oklevél elismerésben részesültek:
Azon munkatársak, akik „alapító tagként” 10 éve az algyői tűzoltóságon látnak el készenléti szolgálatot:
- Babka Tibor,
- Balogh Gábor Antal,
- Katona Zoltán,
- Katona Zsolt,
- Kádár Sándor,
- Kis Márton Ervin,
- Szabó Róbert Attila,
- Bozó Mihály,
- Németh Róbert,
- Pikhart István,
- Szabó György,
- Szénási János,
- Zsifkovits Zoltán.
„Örökös mentor” oklevél elismerésben részesültek azon kollégák, akik a kezdetekben, közvetlenül a megalakulást követően szolgálatvezetőként és mentorként támogatták tűzoltóságunkat Százhalombattáról:
- Malatinszky László,
- Must Károly,
- Rambold László,
- Takács Róbert.
„Alapító tűzoltó parancsnok” oklevelet kapott Halmos Péter, aki a megalakulástól több éven keresztül vezette és irányította az algyői egységet.
A kerek évforduló kapcsán és a szakmai elismerés jeléül ajándéktárgyat adományozott tűzoltóságunknak:
- a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság,
- a Magyar Tűzoltó Szövetség és a
- Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége.
Ünnepségünk közös ebéd elfogyasztásával zárult, melyet követően a résztvevőknek lehetőséget biztosítottunk a tűzoltólaktanya megtekintésére is.